fbpx

Maxiem

Ha már vízvágó, akkor ez a kedvencünk. Ez a Magyarországon legkelendőbb termék. Miért? Mert ügyfeleink úgy gondolkodnak, hogy megéri beruházni egy 140.000 EUR értékű gépbe (1,5x3m, 30 lóerős szivattyúval) amit később felszerelhetnek forgatható fejjel is, ha a megrendeléseik megkívánják, vagy kiegészíthető víz alatti vágáshoz szükséges felszereléssel.
A számolás viszonylag egyszerű: hasonlítsunk össze egy alacsonyabb felszereltségű gépet (140.000 EUR) és egy magasabb felszereltségűt (190.000 EUR). Öt éves amortizációval, évi 1500 üzemórával, 35 EUR/óra rezsi költséggel és 70 EUR/óra bevétellel számolva, öt év alatt pont annyival több eredményt termel a kisebb felszereltségű gép, amennyi a beruházáskor az árkülönbözet. Azaz ugyanazt a hasznot megtermeli mint a drágább gép, plusz még a fejlesztéshez szükséges beruházás árát.
Természetesen egy nyertes pályázat esetén a kezdő kör helyett indulhatunk az 5-ös kockáról, hiszen a technológiai fejlesztések támogatásának pont ez a célja, hogy olyan képességekkel gyarapítsuk vállalkozásunkat, mely a lehető legrövidebb időn belül a legnagyobb mértékben növeli cégünk versenyképességét.

Ügyfélszolgálat